A kohó fejlesztéséről Jevgenyij Tankilevics, az ISD Dunaferr Zrt. cégvezetője és Mezőközy András hr-igazgató adott tájékoztatást, amikor egyeztetést folytattak Cserna Gábor (Fidesz) polgármesterrel és Galambos Dénes kormánypárti országgyűlési képviselővel.
A Dunaferr és a szlovák Termostav-Mráz s.r.o képviselői április 18-án írták alá az 1-es kohó átépítésének fővállalkozói szerződését. Jevgenyij Tankilevics akkor elmondta, hogy a projekt teljes költsége 10 millió euró (3 milliárd forint) és a tervek szerint augusztus 20-ra elkészül. A kohó átépítése szimbolikus és gyakorlati jelentőségű is, hiszen biztosítja a cégcsoportnál a folyékony fázis megőrzését a következő évekre. Hozzátette: a nagyolvasztók nélkül a Dunaferr elveszítené teljes létszámának felét.
Az ISD Dunaferr Zrt. 2013. január 22-én közölte, hogy az előzetes terveknek megfelelően leállította 1-es számú nagyolvasztóját a berendezés műszaki állapota miatt. Az egyes kohó leállítása alatt a 2-es számú kohó tovább működik. A felújítás idejére a cég nyersvasgyártási kapacitása mintegy felére csökkent - közölték akkor.
2013. június 15-én, a vasas- és kohásznapon elmondott megnyitóbeszédében a vállalatcsoport cégvezetője bejelentette, hogy hamarosan megkezdődik a leállított 1-es számú kohó felújítása.
Az 1-es számú nagyolvasztónál 2006-ban hajtottak végre utoljára rekonstrukciót. Ez, a negyvennyolc napos átépítési időszakot követően, 2006 szeptemberében fejeződött be és szintén tízmillió euróba került.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve