Elkészült és napokon belül aláírja Karas Monika, a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság kilenc évre nem rég kinevezett elnöke a frekvencia hasznosítási eljárás megindításához szükséges rendeleteket - jelentette be Karas a mai, bemutatkozó sajtótájékoztatón. A frekvencia hasznosítástól egyebek között versenyképesebb árakat vár az elnök. A hatóság célja, hogy minél szélesebb legyen a verseny, ez teremti meg azt a hozzáférést, amit a hatóság elvár - mondta az elnök. A hatékony versenyt nem az határozza meg, hogy hány szereplő működik a piacon - mondta Karas Monika. A majdani pályázat részleteiről egy későbbi időpontban kíván tájékoztatni a hatóság - közölte lapunk kérdésére Karas.
Karas azt is elmondta, hogy a digitális átállás eső szakasza lezárult, s ez európai szinten is a leggördülékenyebben ment végbe. A hatóság szakemberei az elmúlt hónapokban 500 ezer háztartást kerestek fel, s 100 ezer háztartásban szerelték fel a digitális adás vételéhez szükséges eszközöket, az elnök ígéretet tett arra, hogy a rászorulók közül a későbbiekben sem marad senki televíziós adás nélkül.
Karas - a jogalakalmazó hivatal vezetőjeként - jónak tartja a médiatörvényt. Az elnök az alapító Szalai Annamária, alapító által által kialakított NMHH struktúrát is jónak tartja, erre építve a jogállamiság mentén akar tovább haladni.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve