Péntek délután megjelent a Magyar Közlönyben a Kúriának а pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló törvény.
A jogszabályt utolsó nyári ülésnapján, július 4-én fogadta el a Parlament és július 11-én szignálta Áder János államfő. A jogszabály a kihirdetést követő nyolcadik napon, azaz július 26-án lép majd hatályba.
Kapcsolódó
A törvény hatálya a 2004. május elseje és a törvény hatálybalépésének napja között kötött fogyasztói kölcsönszerződésre terjed ki. ( A végtörlesztett hitelszerződésekre azonban nem, és azokra sem, akik kölcsönszerződését a Nemzeti Eszközkezelő rendezte.) E törvény alkalmazásában fogyasztói kölcsönszerződésnek minősül a pénzügyi intézmény és a fogyasztó között létrejött deviza alapú (devizában nyilvántartott vagy devizában nyújtott és forintban törlesztett) vagy forint alapú hitel- vagy kölcsönszerződés, pénzügyi lízingszerződés, ha annak részévé árfolyamrészt vagy egyoldalú szerződésmódosítás lehetőségét tartalmazó szerződéses kikötést is tartalmazó általános szerződési feltétel vagy egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltétel vált.
Mivel a törvény kimondja, hogy az egyoldalú szerződésmódosítás lehetőségét tartalmazó fogyasztói kölcsönszerződésnél tisztességtelen az annak részét képező egyoldalú kamatemelést, költségemelést, díjemelést lehetővé tevő szerződéses kikötés - az egyedileg megtárgyalt feltétel kivételével -, a pénzintézetek mehetnek a bíróságra. Erre a pénzügyi intézménynek július 26-tól harminc nap áll majd rendelkezésükre. E perek a Fővárosi Törvényszék kizárólagos hatáskörébe és illetékességébe tartoznak. A törvény azt is kimondja, hogy amennyiben a per bonyolultsága indokolja, az elsőfokú bíróság a tárgyalás megkezdése előtt elrendelheti, hogy a perben három hivatásos bíróból álló tanács járjon el; továbbá a bíróság a keresetet harminc napon belül bírálja el.
A pénzügyi intézményeknek a törvény hatályba lépése után kilencven napon belül kell átszámolniuk a folyósítás és a törlesztés összegét visszamenőleg. Az átszámítás alapján a fogyasztóval külön törvényben meghatározott módon kell elszámolniuk a pénzintézeteknek.
A pénzügyi intézményeknek a törvény hatályba lépését követő 30 napon belül meg kell vizsgálniuk a fogyasztói kölcsönszerződés részévé váló azon általános szerződési feltételeket (ászf), amelyekben szerepel az egyoldalú szerződésmódosítást lehetőségét tartalmazó kikötés. Az intézményeknek az MNB-hez kell bejelenteniük az ászf-et, és nyilatkozniuk kell arról, hogy az azokban foglalt szerződéses feltételeket tisztességesnek vagy tisztességtelennek tekinti-e.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve