A műsorban elhangzott, hogy a november elején kezdődő év végi kgfb-kampányban 10-15 százalékos díjemelkedés mellett 140-150 ezer szerződést váltó gépjármű-tulajdonosra számítanak a szakértők - idézi az MTI.
Sebestyén László szerint azok az autósok, akik 2010 előtt vásárolták gépjárművüket (nagyjából minden negyedik üzembentartó) átlagosan 23-24 ezer forintot fizetnek a kötelező biztosításra, miközben az év közben szerződést kötők körülbelül 40 ezer forintos díjra számíthatnak.
A biztosítási díj mértékét sok szempont alapján alakul ki, de az egyik legfontosabb paramétere, hogy milyen besorolásban van az adott autós. A 2010 előtt szerződést kötött emberek jelentős része a legmagasabb bónuszban, a 10-es kategóriában van, ők akár 50 százalékos kedvezményben is részesülhetnek.
A végső árat azonban az autó paraméterei, a legutolsó károkozás, a lakóhely, és az életkor is befolyásolja - mondta. A biztosítóknak november 2-ig van lehetőségük új tarifát hirdetni; a szerződést felmondani legkésőbb az évforduló előtt 30 nappal lehetséges - tájékoztatott az ügyvezető igazgató.
Kép forrása: Shutterstock
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve