Sikerrel perelt az ügyészség a biztosító tájékoztatási kötelezettségét elismerő fogyasztói nyilatkozatok érvénytelenségének megállapítása iránt. A jogerős bírósági döntés értelmében, mivel nem állapítható meg egyértelműen, hogy a fogyasztói nyilatkozat mely szerződési feltétel megismerésére és tudomásulvételére vonatkozik, ezért az érvénytelen - közölte a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség.
A biztosítási tevékenységről szóló törvény a biztosító és a fogyasztó egyenlőtlen helyzete miatt kötelezően előírja a biztosítónak, hogy a szerződés megkötése előtt világos, pontos, közérthető, egyértelmű és részletes tájékoztatást adjon a szerződést kötni kívánó ügyfél részére.
Kapcsolódó
A szabályozás célja, hogy a fogyasztó a szerződés legfontosabb tartalmi elemeiről előzetes információkat kapjon, amelyek alapján kellő körültekintéssel, a biztosítási piacon elérhető termékek közül a legmegfelelőbb kiválasztásával tudjon szerződni. A kgfb-nél ezt az is indokolja, hogy a fogyasztó csak meghatározott időszakban tud másik biztosítóhoz átszerződni, erről pedig csak egyértelmű tájékoztatás birtokában hozható megfelelő döntés.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve