Tavaly 50,7 milliárd forintos nettó eredményt ért el a K&H Bank - mondta David Moucheron vezérigazgató a bank sajtótájékoztatóján. Ez ugyan elmaradt a 2018-astól, de abban az évben egyszeri tételek miatt lett 59,7 milliárd forintos a profit. Az egyszeri tételektől megtisztítva 7 százalékkal nőtt a hitelintézet profitja.
Több hitel és megtakarítás
Pörgött tavaly a hitelezés, 30 százalékkal helyezett ki több kölcsönt a bank, mint egy évvel korábban. A új hitelállomány meghaladta az 500 milliárd forintot, ebből 310 milliárd volt a vállalati. A lakossági hitelek több mint fele lakáshitel volt, személyi hitelből 45 milliárd forintnyit folyósított a bank, babaváró támogatásból is csaknem ugyanennyit, 42 milliárdnyit. A digitálisan igényelhető személyi kölcsön rendkívül sikeres, decemberben már a személyi hitelek 31 százalékát így helyezték ki. Az ügyfelek 30 százaléka 5, 60 százaléka pedig 10 percen belül hozzájutott a pénzéhez.
A megtakarítások mennyisége is nőtt, a betéteké 7, a befektetési alapoké 11 százalékkal. A lakossági állampapírpiacot felforgató Magyar Állampapír Pluszból (máp+) 171 milliárd forintot jegyeztek a bank ügyfelei, ennek 46 százalékát más állampapírok eladásából vették meg. A rendszeres megtakarítások is egyre népszerűbben, a hitelintézetnél már 32 ezer ügyfél vesz részt az erről szóló programban.
A vállalatfinanszírozásban több ágon is részt vett a bank. Tavaly 16 kötvénykibocsátás volt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Növekedési Kötvényprogramjának keretében, ezek közül négyben vásárolt hitelpapírokat a bank 9 milliárd forint értékben. A Növekedési Hitelprogramban is kihelyezett a hitelintézet csaknem 30 milliárd forintot, és megújuló energiaprojekteket is finanszírozott több mint 50 milliárd forint értékben.
A biztosító szárnyakat kapott
A K&H Biztosító nyeresége 5,8 milliárd forintra nőtt, ez 28 százalékkal nagyobb a 2018-asnál - mondta Nik Vincke vezérigazgató. A díjbevétel 16 százalékkal nőtt, de ebben egy technikai tényezőnek is szerepe volt. 2019 óta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokat (kgfb) már nem baleseti adó, hanem biztosítási adó terheli, ez pedig a díjbevételben is jelentkezik.
A nem élet területen a casco és a kkv-biztosítások díjbevétele is nőtt, az életágon pedig a unit linked és a kockázati életbiztosításoknál mértek kiugró növekedést. A biztosító mind az élet-, mind a nem életágon gyorsabban nőtt, mint a piac, ezért növelte a piaci részesdését.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve