A keddi, miskolci sajtótájékoztatón Eppel János kifejtette, a kétoldalú szerződést nehéz "összegszerűsíteni", de a piaci értéke megközelíti a százmillió forintot. Az MTI kérdésére azt mondta, a támogatás egyéves időtartamát a tervek szerint meghosszabbítanák, s ez nem függ a csapat teljesítményétől, de - ahogy fogalmazott - "természetesen örülnénk a nagyon jó szereplésnek".
Sántha Gergely, a Borsodsport Invest Kft. ügyvezető igazgatója arról számolt be, hogy a 26 autót a DVTK sportklub munkatársai használják majd. Emlékeztetett arra, hogy a Porsche-csoport "miskolci lábával", a Miskolci Autóházzal már több éves az együttműködése a csapatnak, ennek köszönhető a most megkötött megállapodás is.
Kiss János, Miskolc alpolgármestere (Fidesz-KDNP) hangsúlyozta, a támogatásnak nemcsak a pénz az üzenete, mert szerinte a mai magyar labdarúgásban már nem elsősorban a pénz hiányzik, az elmúlt 4-5 évben a sportág eljutott odáig, hogy az ezen alapuló problémákat már kezelni tudta.
"Más kihívás előtt áll a labdarúgás - így a DVTK csapata is -, most már a társadalmi megítélését kell javítani és rendbe tenni, valamint a piaci szereplők véleményét is meg kell változtatni a magyar labdarúgás vonatkozásában" - jegyezte meg.
A Diósgyőr az elmúlt idényben a hetedik helyen végzett a bajnokságban. Az együttes az új szezonnak új vezetőedzővel, Bekő Balázzsal vág majd neki.
(Képünkön a DVTK új stadionjának látványterve)
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve