Az 50 százalékos intenzitású pályázati támogatásból egy korábban kihasználatlan csarnokban alakították ki az új üzemegységet, beszereztek egy zárt rendszerű ostyagyártó gépsort, új csomagológépet, a gyártósor kiegészítő elemeként pedig egy hidraulikus emelő szerkezetet, illetve turbó krémkeverőket vásároltak. A nápolyigyártó gép új termékek fejlesztését is lehetővé teszi, így a piacon új forma- és ízkombinációban is megjelenhetnek a rétsági termékek.
A csomagológépnek köszönhetően a tasakos megoldás mellett helytakarékos tömbcsomagolást is alkalmazhatnak, ezzel kimondottan az exportot célozzák meg.
A cég februárban arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az új technológiával tíz tonnával növelik a 22 tonnás napi kapacitást.
A kekszeket, ostyákat, sajtos tallérokat és mézes puszedliket korábban Dunakeszin gyártották. A családi vállalkozás 1981-ben indult egyéni vállalkozásként, majd 1994-ben kft.-vé alakult, 2014 végén létesítettek ostyaüzemet Rétságon. Egy átszervezést követően az U és U Édesipari Termékgyártó Kft. 2016-ban átvette a gyártási tevékenységet, illetve ezt követően a beruházás folytatását is.
Nyilvánosan hozzáférhető adatok szerint az U és U Kft. 2017-ben 3 milliárd 995 millió forintos nettó értékesítési árbevételt ért el, ebből közel 18 millió forint volt az export.
A kép illusztráció, forrás: Pixabay.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve