Az MNB közleménye szerint az nhp első és második szakaszában mostanáig csaknem 21 ezer vállalkozás jutott összesen több mint 1360 milliárd forint hitelhez. Közölték, a hitelezési folyamatokat jellemző szezonalitás miatt az nhp igénybevétele is visszafogottabb az év első hónapjaiban, a program felfutása a tavaszi hónapokban várható. A program előző negyedévhez viszonyított mérsékeltebb kihasználtsága részben annak tulajdonítható, hogy a szerződéskötések az előző év utolsó negyedévére összpontosultak az nhp második szakaszának egy évvel történő meghosszabbítása mellett is - írja az MNB.
A második szakaszban létrejött szerződések közel 97 százaléka új hitel, azaz a hitelkiváltás a keretösszeg maximum 10 százaléka lehet. Ezen belül az új beruházási hitelek és új lízingügyletek részesedése 63 százalék, az új forgóeszközhiteleké 26 százalék, míg az EU-s támogatások előfinanszírozására folyósított hiteleké 11 százalék.
A második pillérben - forint- és devizahitel-kiváltás - a meglévő beruházási hitelek kiváltására folyósított hitelek részesedése 72 százalék, míg a meglévő forgóeszközhitelek kiváltására folyósított hiteleké 28 százalék. A második pillérben folyósított hitelek közel 81 százaléka forinthitelek kiváltását, míg 19 százaléka devizahitelek kiváltását szolgálta az MNB közleménye szerint.
Az első pillérben létrejött ügyleteken belül az új beruházási hitelek átlagos összege 22 millió forint, az új forgóeszközhiteleké 58 millió forint, míg az EU-s hiteleké 35 millió forint. Az új beruházási hitelek szerződéses összeggel súlyozott átlagos futamideje 6,9 év, az új forgóeszközhiteleké 2,3 év, az EU-s hitelek esetében pedig 1,4 év, míg a második pillérben a meglévő beruházási hitelek kiváltására nyújtott hiteleké 6,5 év, a meglévő forgóeszközhitelek kiváltására nyújtott hiteleké 2,5 év.
A nagybankok kihelyezéseinek felét teszik ki a beruházási hitelek, míg a kis- és közepes bankoknál, valamint a takarékszövetkezeteknél a hitelek túlnyomó többsége ilyen célú. Az EU-s hitelek nyújtásával főként a nagybankok foglalkoznak a programban.
A mikrovállalkozások hitelfelvétele közel 80 százalékban új beruházási hitelekre irányul, míg a kis- és közepes vállalkozásoknál 50 százalék körüli az új beruházási hitelek részesedése.
Az ágazati eloszlást tekintve a mezőgazdaság, a kereskedelem, valamint a javítás és a feldolgozóipari ágazatok részesedése kimagasló, a hitelek közel háromnegyede erre a három területre irányul - írja az MNB.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve