A tájékoztatás szerint az index történetének legmagasabb értékét leginkább a közterhek csökkenésére, a vállalkozásbarát gazdaságpolitikára és a javuló versenyhelyzetre irányuló pozitív várakozások magyarázzák.
Kovács Viktor Zoltán, a K&H kkv marketing főosztályvezetője a közleményben úgy fogalmaz, hogy a vállalkozások látható optimizmusának fő mozgatórugója a felmérés előtt nem sokkal bejelentett adó- és járulékcsökkentés lehetett.
Kiemelte: tovább nőtt az alacsonyabb közterhekkel kalkulálók aránya. A közterhek kedvező alakulása mellett a kormányzat 2017-es intézkedéseivel kapcsolatban is derűlátók a kkv-k, a többség szerint semleges vagy pozitív hatással lesz az idei gazdaságpolitika a vállalkozás működésére.
A közlemény szerint minden negyedik vállalkozás véli úgy, hogy versenyhelyzete javul, idén lekörözi a konkurens cégeket.
A felmérés szerint a szektorok közül az agrárium a legoptimistább, amelynek hátterében feltehetően a rekord gabonatermés, és a november végéig megközelítőleg 118 milliárd forint egységes területalapú támogatási előleg kifizetése állhat - közölte a K&H.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve