A húsvéti tojásfogyasztás évente átlagosan mintegy 200-220 millió darab, ami az éves fogyasztás 10-11 százaléka. A teljes tojás-fogyasztás évente meghaladja a 2,4 milliárdot - írja az MTI.
Az ágazat tojástermelésből származó árbevétele tavaly 20 százalékkal, 28,6 milliárd forintra nőtt 2016-hoz képest, amely a részben az ár növekedésének tudható be.
A tojásárakról elmondta, hogy a darabonkénti előállítása költsége átlagosan 19 forint, csomagolással 23 forint, az áfa nélküli eladási ára a 10. héten 28,3 forint volt. Az M-es méretű tízes csomagolásban kapható tojás darabonkénti fogyasztói ára átlagosan 53,63 forintba került a boltokban az idén az első héten, amely kis kilengéseket számítva, fokozatosan mérséklődött a közelmúltbeli fipronilos rovarirtószeres tojásszennyezési ügy óta. A 11. héten 46,7 forint volt. Molnár Györgyi szerinte a tojás ára húsvétkor már ezen a szinten marad.
A budapesti és a nagyvárosi árak jellemzően magasabbak a vidékiekhez képest, illetve az áruházlánci árak magasabbak a piaci áraknál. A magyarok évente - a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján - fejenként 223 tojást fogyaszt el.
A mezőgazdasági titkár felhívta a vásárlók figyelmét arra, hogy mindig ellenőrizzék a tojásokon a HU jelzést, amely jelzi az eredetet, valamint garantálja a biztonságot, a termék frissességét és a minőséget.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve