Az egy tagra vetített átlagos vagyon az előző évhez képest 4,5 százalékkal, 740 ezer forintra nőtt. A magánnyugdíjpénztárak egy tagra jutó vagyona 21 százalékkal gyarapodott, az egészségpénztárak tagdíjbevétele pedig 5 milliárd forinttal magasabb az egy évvel korábbinál - jelentette be szerdán a szövetség elnöke.
Mint Lehoczky László elmondta: az önkéntes kasszák tagjainak 92 százalékát képviselő szervezet kedden megtartott éves rendes közgyűlése megerősítette, hogy a pénztárszövetség tevékenységének fő iránya továbbra is az önkéntes pénztári szféra. A közgyűlés egyidejűleg úgy döntött, hogy megnyitja kapuit az önsegélyező pénztárak előtt is. A Stabilitás kedden öt évre új elnökséget választott, amelynek tagjai: Kozek András (Allianz), Lehoczky László (MKB), Ludvai Judit (Aegon), Nagy Csaba (OTP) és Váradi Péter (AXA). Az elnökségi tagok ismét Lehoczky Lászlót választották a szervezet elnökének.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve