Kuna Tibor csökkenteni akarta a Young and Partners Kft.-t terhelő adókötelezettséget, ezért fiktív számlákat vásárolt V. Attila első rendű vádlott céghálózatától. Az ügyészek letöltendő börtönbüntetést és vagyonelkobzást kérnek (az okozott kár erejéig), és azt is, hogy a bíróság tiltsa el a cégvezetéstől Kuna Tibort, aki szerintük összesen 245 millió forintnyi hamis számlát fogadott be, és ezzel 52 milliós kárt okozott a költségvetésnek - olvasható a cikkben.
Kunát már 2016 végén gyanúsítottként hallgatták ki az ügyben, akkor panasszal élt, és azt állította a nyomozóknak, hogy nem követte el a bűncselekményt, amivel gyanúsítják, de ezen túl nem tett vallomást. Mikor idén márciusban a gyanúsítotti kihallgatásáról írt a 444.hu, Kuna azt mondta a portálnak, hogy minden számlájuk mögött valós gazdasági teljesítmény áll. A vádemelés hírére azonban egyelőre nem reagált a lapnak Kuna Tibor.
Kapcsolódó
Kuna csak egyike az adócsalási ügy 60-nál is több vádlottjának, akik között ott van például Berki Krisztián focistából lett tévés celeb is, aki a vád szerint szintén hamis számlát fogadott be - de nem ők a hálózat szervezői, a fővádlottjai az ügynek.
Lehet, hogy véletlen egybeesés a májusi vádemeléssel, de a közelmúltban váratlanul felmondta Kunék (és egy másik vállalkozás) szerződéseit a Rogán Antal propagandaminisztériuma alá rendelt Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKH), amelyet a kormányzati, 75 milliárdos keretmegállapodás keretében kötöttek. A hivatalos indoklás szerint a közbeszerzési szabályokat sértették meg a kizárt cégek - hívta fel a figyelmet a 444.hu.
Kuna Tibor a Napi.hu kiadásában megjelenő A 100 leggazdagabb 2018-as listáján a 83. helyen állt, mintegy 12,5 milliárd forintra becsült vagyonnal.
A kép forrása: Unsplash.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve