A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. által lefolytatott nyílt közbeszerzés eredménye a Közbeszerzési Értesítőben jelent meg. A nyertes konzorciumnak - az autópálya mellett - meg kell építenie egy 1,6 kilométeres új utat, 1,2 kilométernyi kerékpárutat, korrigálnia kell a 85-ös számú főutat és fél kilométer hosszban fel kell újítania egy alacsonyabb rendű utat is.
A projekt finanszírozási forrása az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program (IKOP).
Ajánlatot tett még az SDD Konzorcium, amelynek tagjai: a lábatlani Dömper Kft., a győri Subterra - Raab Kft. és a szintén győri székhelyű Pannon - Doprastav Kft. Egyedül indult a tenderen és veszített a Colas Út Zrt., az A-HÍD Zrt., az EuroAszfalt Kft., a Swietelsky Magyarország Kft. és végül a Duna Aszfalt Kft. is.
Az STR Kft. fő tulajdonosa - a Céginfó.hu szerint - a STRABAG-MML Magas- és Mérnöki Létesítmény Építő Kft. A TRSZ Kft. ez év márciusáig magyar magánszemélyek tulajdonában volt, de akkortól a bécsi székhelyű Belfry Holding GmbH. a tulajdonosa, akit egy budapesi ügyvédi iroda képvisel kézbesítési megbízottként. A jegyzett tőkéje 3 millió forint, a múlt évi árbevétele 2,5 milliárd, a mérleg szerinti eredménye pedig 120 millió forint volt.
KHF.hu_2015.02.27
Ismerje meg a közbeszerzéseket, keressen a kiírásokban, legyen a nyertesek között!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve