Idén májusban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 12,0, naptárhatástól megtisztítva 11,1 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit - közölte a legfrissebb adatokat a KSH szerdán.
A két számjegyű növekedés mögött nagyon felemás a kép. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben mindössze 3 százalékos volt a növekedés, közben a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 9,5 százalékos volt a többlet.
Az üzemanyag-kiskereskedelemben pedig kiemelkedő mértékben, 37,5 százalékkal emelkedett az értékesítés naptárhatástól megtisztított volumene. Az üzemanyagoknál látható óriási növekedés vélhetően azzal is magyarázható, hogy májusban még nagyon sok külföldi tankolt Magyarországon az ártsoppos, 480 forintos áron. Csak május végén lépett életbe ugyanis az a szabály, amely szerint a külföldieknek a piaci árat kell fizetniük a magyar kutakon.
Nehéz augusztus vár a benzinkutakra
Az üzemanyagárstop tavaly november 15-én kezdődött és jelenleg úgy tudjuk, hogy idén októberig biztosan kitart. Bár az Orbán-kormány a korlátozás hatálya alatt több könnyítésről döntött, amely terhet vett le a kiskereskedőkről – köztük elsősorban a kis benzinkutakról – mégis torz piaci környezetben működnek.
A literenként 20 forintos támogatás egyfajta lélegeztetőgépként működik – mondta Bujdos Eszter, a Holtankoljak.hu alapító tulajdonosa a Napi,hu-nak korábban. Várakozása szerint az augusztus 1-jei dátum lehet a vízválasztó, mert ekkor dönthet úgy több száz benzinkút, hogy a továbbiakban nem veszi igénybe újabb három hónapra az állami támogatást, hanem inkább lehúzza a rolót, mert kifogyott a tartalékokból és kifogyott az ötletekből is, és már nem tud hová hátrálni.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve