A két cég a horvát kormány számára készítette a tanulmányt. Az AT&Karney és az INA privatizációja előtt a társaságban vezető tisztséget betöltő Jasminko Umicevic által vezetett Oil & Gas Consulting tanácsadó cégek mintegy 350 oldalas elemzését a múlt heti találkozón Ivan Vrdoljak gazdasági miniszter ismertette a magyar tárgyalódelegáció előtt - állítja a Jutarnji list.
A Mol az MTI érdeklődésére közölte: "Az elemzést készítő tanácsadók régóta ismételgetik téves információikat és megállapításaikat az INA működésével kapcsolatban. De a téves állítások akkor sem lesznek igazak, ha azokat ezerszer megismétlik."
A lap szerint a horvát kormány számára tanácsadóként dolgozó két cég feladata az volt, számítsa ki, hogy mekkora veszteséget szenvedett az INA, amióta a Mol megszerezte az irányítási jogokat a horvát olajtársaságban. A tanácsadó cégek feladata közé tartozott, hogy fejlesztési stratégiát és új irányítási modellt javasoljanak a horvát kormány számára - tudta meg a lap.
Az elemzésből kiderül, hogy az INA minden üzletága veszített értékén. Ez azért következhetett be, mert a szerződésben vállaltakkal ellentétben nem tartalékolt megfelelő szénhidrogén mennyiséget és a szénhidrogén kitermelés sem a szerződésben vállaltaknak alakult: 2009-től a szénhidrogén tartalékok - amelyen minden olajtársaság értéke alapul- huszonhárom százalékkal csökkentek, míg a kitermelésük harminc százalékkal. Azzal, hogy az INA nem tartotta magát ebben a két kérdésben a szerződéshez, 5,6 milliárd dollár veszteséget szenvedett el - ismertették.
Ugyanakkor, ha az olajfinomítók modernizálása a terveknek megfelelően alakult volna, 564 millió dollár plusz bevételhez jutott volna az INA - áll a Jutarnji list által közölt jelentésben.
A részletes elemzésben emlékeztetnek arra, hogy az INA lejtmenete nem véletlen és nem is tudható be csupán a világgazdasági válságnak, mivel időközben a Mol hasonló mutatói mind emelkedtek: míg például az INA termelése három év alatt két százalékkal csökkent, addig a magyar olajipari vállalaté tíz százalékkal nőtt. Egy másik idézett adat szerint miközben az INA fejlesztésre és kutatásra 23 százalékkal kevesebbet költött, a Mol ezzel párhuzamosan 33 százalékkal növelte ugyanezen kiadásait.
Az adatokra, illetve a tanulmányban leírtakra egyelőre nincs hivatalos válasz, mivel az elemzést nemrég kapta meg a horvát kormány - emlékeztet a Jutarnji list.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve