A vállalkozások minimum 3, maximum 100 millió forint vissza nem térítendő fejlesztési forrást nyerhetnek el, a teljes keretösszeg 20,4 milliárd forint - idézi az államtitkárt az MTI.
A támogatásból lehetőség van egyebek mellett napkollektoros rendszer, valamint napelemes rendszer telepítésére, hőszivattyú rendszerek alkalmazására, épületek hőtechnikai adottságainak javítására, melegvíz-rendszereinek korszerűsítésére és beltéri világítási rendszerek energiatakarékos átalakítására. A támogatás a beruházások elszámolható költségeinek 55 százaléka lehet.
Kapcsolódó
A projektek megvalósítására legfeljebb 24 hónap áll a kedvezményezettek rendelkezésére.
Ennél a pályázatnál a költségmeghatározás a pályázati felhívás komplexitásához, de más korábbi felhívásokhoz mérten is jóval egyszerűbb, gyorsabb lett. A támogatások összege egy előzetes szakértői, internetes, valamint korábbi adatbázisok által meghatározható fajlagos (átlagos) költséghez köthető, amelynek előnye, hogy a módszer alkalmazásával nem kell három fél által kiállított árajánlatot benyújtani, csak a felhívásban meghatározott dokumentumokat, nyilatkozatokat.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve