Áthidaló tulajdonosi kölcsönt nyújtana a főváros a BKV Zrt-nek. Ez dreül ki az önkormányzat hétfői rendkívüli közgyűlésének napirendjéből, de az nem ismert, hogy mekkora összegről lenne szó. Egyelőre az sem tudható, hogy mire fordítaná a közlekedési vállalat az összeget, de elképzelhető, hogy az újabb adósságát rendezné belőle.
Legutóbb a napokban kellett öt milliárd forintot kellett átutalnia a fővárosnak az UniCredit Bank Hungary Zrt. számlájára, a BKV ugyanis ennyivel tartozott a BKV Zrt-nak. Ekkor - Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat alapján - állam készfizető kezességet vállalt az ötmilliárdos hitelért. Arra nem kaptunk választ a fővárostól, hogy milyen forrásból fizették ki az összeget. Így akár még az is elképzelhető, hogy a BKV saját forrásból állta az öt milliárdot, amit most a főváros kiegyenlít a cégnek.
Január 27-én egy 9 milliárdos hitele járt le a közlekedési társaságnak, ezt fővárosi kölcsönből tudta kifizetni a BKV. Márciusban további több mint 10 milliárd forint hitel jár le, amit azonban már nincs miből visszafizetni − mondta korábban az InfoRádióban Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója, aki szerint idén összesen 58 milliárd forintnyi hitel jár le a BKV-nál. Tarlós néhány napja azt jelezte, hogy a hitelező bankok konstruktívak, de csak állami garanciával hajlandók megállapodni az átütemezésről. A kormányzattal azonban egyelőre nem sikerült megállapodni a fővárosnak a garanciáról, illetve a BKV hosszú távú finanszírozásáról.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve