A lap szerint a közlekedési cég igazgatótanácsa, illetve felügyelőbizottsága hétfőn tárgyalta volna a járművezetői bérszerkezet átalakítására vonatkozó javaslatot, ám a testületek tárgyalásra alkalmatlannak találták az előterjesztést. Például hiányolták mellőle az adóhatóság állásfoglalását, mivel az átalakítás nyomán jóval kevesebb járulékot és adót fizetne be a fővárosi önkormányzat cége, mint most - írták.
A Volánbusz várhatóan átvesz 320 járművezetőt, de a lemorzsolódást is beleszámítva az idén legalább 500-550 ember elbocsátásával számol a BKV.
A Népszabadság kitért arra is, hogy a cég menedzsmentje szerint a társaság versenyképességét jelentősen javítaná, ha átalakítanánk az autóbusz-vezetők bérezését. A sofőrök ebben az esetben a VT-Transmanhoz hasonlatosan üzemanyag-megtakarításként kapnák meg a jövedelmük egy részét, amivel a BKV úgy takarítana meg bérköltséget, hogy közben a buszvezetők nettó jövedelme nem változna.
Üzemanyag-megtakarítás címen jelenleg havi 100 ezer forint fizethető ki adómentesen. Ebből a BKV csak tízezer forintot használ ki. Ha ezt az összeget havi 79 ezer forintra emelnék sofőrönként, akkor 2,8 milliárd forintot takaríthatna meg a cég - az összeget nem kellene befizetni a központi költségvetésbe. Bár a bérszerkezet átalakításával a sofőrök nettó jövedelme nem változna, az alapórabérük viszont 510 forinttal csökkenne, amely egyúttal a különféle műszakpótlékok összegének csökkenését is maga után vonja, mivel ezt az alapbér alapján fizetik ki. A gázolaj-megtakarításként kapott fizetésrész ráadásul a táppénz- és nyugdíjalapba sem számít bele. A módosítást fokozatosan, béremelésként vezetnék be.