A Napi Gazdaság csütörtöki számának cikke
Felkészületlenül érheti az elektronikus építési napló októberi bevezetése a kivitelezőket, a Belügyminisztérium égisze alatt készülő tananyagok egyelőre nem hozzáférhetők − állítják a Napi Gazdaság által megkérdezett piaci szereplők. Az e-építési naplóról a lánctartozás felszámolását célzó kormányrendelet rendelkezik, azt az építésiengedély-köteles kivitelezéseken dolgozó vállalkozásoknak október 1-jétől kötelező elektronikus formában vezetni az építkezés helyszínén. A kötelezettséget a generálkivitelező átvállalhatja ugyan alvállalkozóitól, ez azonban nem életszerű megoldás, ugyanis minden vállalkozásnak az az érdeke, hogy maga vezesse a dokumentációt − mondta a Napi Gazdaságnak Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) alelnöke. Koji szerint e kötelezettségre a vállalkozások két okból sem tudtak időben felkészülni, az ágazat alacsony jövedelmezősége egyrészt sok cégnek nem teszi lehetővé az e-naplóhoz szükséges technikai eszközök beszerzését saját forrásokból, másrészt a gyakorlati végrehajtáshoz szükséges írásos anyagok sem állnak még rendelkezésre. Koji szerint a szakma várja, hogy az ismeretek összefoglalásában szerepet vállaló, a jogszabályt beterjesztő Belügyminisztérium elérhetővé tegye ezeket.
A határidő rövidsége miatt legalább a jövő év elejéig feltétlenül el kéne halasztani a bevezetést, de a kis- és középvállalkozásoknak (kkv-knak) 2014 nyara lenne a reális határidő, ráadásul a szövetség a lépcsőzetes bevezetést szorgalmazná, hogy a tapasztalatokkal korrigálhassák az elvárásokat. A technikai eszközök beszerzését pedig vissza nem térítendő támogatásokkal kellene segíteni − hangsúlyozta Koji. A határidő halasztását, illetve a fokozatos bevezetést az összes érintett szakmai szervezet indokoltnak tartja − mondta lapunknak Ay János, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) koordinációs és marketingigazgatója, aki szerint a kkv-k zöme azzal sincs tisztában, hogy heteken belül ilyen kötelezettséggel kell számolnia, egyelőre az ígért televíziós reklámspotok sem készültek el. Írásos segédanyagok nélkül hiába tartanak képzéseket a szakmai szervezetek, a forráshiány pedig a szükséges eszközök beszerzését akadályozza − tette hozzá Ay. Legkorábbi reális határidőnek az MKIK is a januárt tartja.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve