A Budapest Airport (BA) Zrt. az idei évben a tavaly elért eredmények és a légitársasági piac konszolidációjára számít Magyarországon - jelentette ki Kam Jandu, a BA légiközlekedési igazgatója a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének (MUISZ) képviselőivel folytatott találkozón. A Budapest Airport légiközlekedési igazgatója elmondta, hogy a tavalyi túlkínálat után az idén várhatóan az elért szinten beáll a piac, nem várható nagyságrendi változás, legfeljebb kisebb átrendeződés a légitársasági kínálatban. A diszkont légitársaságok az utasforgalomban valamivel 50 százalék fölötti részesedést értek el, a kialakult útvonalhálózatban sem várható drasztikus változás - foglalta össze a helyzetképet.
A megbeszélésen elhangzott, hogy a legtöbb nagy európai légitársasági szövetség igyekszik saját, úgynevezett hibrid "fél-fapados" légitársaságokat indítani, hogy helyt tudjanak állni a diszkontok által támasztott konkurenciaharcban. Az idén várhatóan folytatódik a viszonylag kisebb, hagyományos nemzeti légitársaságok harca a túlélésért egész Európában. Azt is megállapították, hogy a Malév tavalyi csődjét követően sikerült az utasforgalom döntő többségét visszaszerezni Budapesten, azonban budapesti bázisú, hagyományos légitársaság hiánya továbbra is negatívan hat például a konferencia-turizmusra. A repülőtér számára pedig a le- és felszállások 20 százalékos visszaesése jelent komoly bevétel kiesést.
A találkozón, amelyen a MUISZ tárgyalóit Molnár Gabriella elnök vezette, elhangzott, hogy az idén kiterjesztett helyi iparűzési adó egyre hátrányosabban érinti a repülőjegy értékesítő irodákat, amelyek légitársaságok megbízásából fizetett repülőtéri illetéket is begyűjtik. Az új adó az utazásértékesítők amúgy is sovány hasznának akár a 30 százalékát is elviheti, így a MUISZ a repülőtér és a légitársaságok bevonásával hármas egyeztetést javasolt, hogy közös indítvánnyal találjanak megoldást az áldatlan állapotokra.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve