Még 726 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 13 879 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt négy idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 646 fő, 4130-an pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 9103 fő. Az aktív fertőzöttek 43 százaléka, az elhunytak 58 százaléka, a gyógyultak 42 százaléka budapesti. 306 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 17-en vannak lélegeztetőgépen - áll a tájékoztatóban. Az előző napi 844-es fertőzésszámhoz képest a mostani enyhe csökkenés.
Arra figyelmeztet az Operatív Törzs az új fertőzések adatai miatt, hogy a járvány második hulláma már elérte Magyarországot, a vírus a közösségben terjed. A kormány célja, hogy az ország működőképességét megtartsák, és ne bénuljanak meg a mindennapok, ezért a már érvényben lévő és könnyen betartható általános szabályoknak most még nagyobb a jelentősége. Vegyen mindenki maszkot a zárt terekben, boltokban, közlekedési eszközökön, valamint kerülje a közeli testi kapcsolatokat idegenekkel, még a ritkábban látott barátokkal, ismerősökkel is.
Az enyhe korlátozásokra alapozó magyar védekezés lényegében mostanra a svéd modell követésére váltott. Hogy ez pontosan hogyan is működik járványügyi szempontból, itt írtunk. Arról pedig, hogy valóban alkalmas lehet-e a gazdasági károk csökkentésére, ebben a cikkben írtunk részletesen.
Az eddigi legnagyobb napi megbetegedés számot pénteken rögzítették, akkor 916 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak.
A világon az elmúlt 24 órában 288 418 új koronavírus-esetet regisztráltak, ami enyhe csökkenés az előző napi 300 ezer feletti rekordhoz képest az egy nap alatt regisztrált fertőzöttek esetében. A megbetegedésre 4 510 haláleset vezethető vissza, így a járvány kitörése óta 922 735 életet követelt a Covid-19 a világon, de 19 547 008 ember már felépült a betegségből.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve