Megoszlik a magyarok véleménye, hogy vajon mikor állhat helyre a rend az életünkben. Minden negyedik hazai munkavállaló szerint ez csak nagyon sokára fog bekövetkezni, ám 11 százalékuk ennél jóval bizakodóbb: szerintük jövő tavaszra már hasonló lehet az élet a munkahelyeken, mint a koronavírus előtt. A válaszadók ötöde inkább nyárra várja a helyzet rendeződését, 12 százalékuk inkább az őszi hónapokban bízik. 9 százalékuk szerint pedig még egy teljes év kell ahhoz, hogy minden a régi- vagy legalábbis ahhoz hasonló - lehessen. A megkérdezetteknek csupán 9 százaléka áll igazán pesszimistán áll a kérdéshez, szerintük sosem lesz már olyan, mint volt - derül ki Magyarország piacvezető állásportálja, a Profession.hu rendszeresen elvégzett kutatásának legfrissebb eredményeiből.
A hazai dolgozók munkahelyük kilátásaival kapcsolatban már pesszimistábbak: közel felük azt mondta, a helyzet a koronavírus-járvány hatásai miatt nagy mértékben romlani fog még 2021-ben is, 36 százalékuk szerint azonban nem várható további változás. Kevesen, de voltak olyanok is, akik szerint javítja munkahelyük kilátásait a járványhelyzet: ők a megkérdezettek 5 százalékát tették ki. 13 százalékuk pedig még nem tudta eldönteni, mit várjon ilyen szempontból a jövő évtől.
A gyakorlati változásokkal kapcsolatban minden második válaszoló azt jósolta, még nem történik érdemi változás a munkavégzésben 2021-ben. Akik szerint viszont igen, azok úgy vélik, 2021-ben jellemző lesz az önállóbb és rugalmasabb munkavégzés, de kisebb irodába költözhet a munkahelyük, és alacsonyabbak lehetnek a fizetések és az egyéb dolgozói juttatások is.
A koronavírus járvány 2021-es fizetésekre gyakorolt hatásával kapcsolatban a hazai munkavállalók 6 százaléka növekedésben bízik, 37 százalékuk csökkenést, 44 százalékuk stagnálást vár. Az egyéb juttatások a dolgozók 38 százaléka szerint nem változnak majd, míg 5 százalékuk úgy gondolja, hogy növekedni, 40 százalékuk pedig, hogy kisebb-nagyobb mértékben csökkenni fognak.
A jelenleg állást keresők 17 százaléka szerint a járványhelyzet nem befolyásolta helyzetüket, 3 százalékuk egyenesen úgy érezte, javított lehetőségein a pandémia. Utóbbit főként az alkalmi munkákat keresők tapasztalták így. A munkát keresők 69 százaléka azonban elégedetlen helyzetével: ők úgy érzik, a járványhelyzet kifejezetten rontott kilátásaikon, míg további 12 százalékuk bizonytalan volt ebben a kérdésben.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve