Nem tervezik az M3-as metróvonal rekonstrukciójának leállítását, de a rendkívüli járványügyi veszélyhelyzet miatt alkalmazandó hatósági intézkedéseket mindenkor figyelembe veszik - válaszolta a BKV a Népszava kérdésére. A napilap azt tudakolta, hogy a koronavírus okozta veszélyhelyzet mennyire hátráltatja az észak-déli vonal felújítását.
A fővárosi közlekedési cég szerint a munkát nem befolyásolja a koronavírus-járvány. A dolgozók védelme érdekében minden helyszínen kifüggesztették a védekezéssel kapcsolatos tájékoztatókat, az előírások betartása mindenkire kötelező.
Kapcsolódó
A Népszava forrásai szerint azonban a föld alatti alagutakban nehezen kivitelezhetőek a járványügyi előírások, így a gyakori kézmosás és az egymástól 1,5 -2 méteres védőtávolság betartása. Emellett az is kevéssé valószínű, hogy sebészi maszkban fektetik le például a síneket és a kábeleket. Így vagy a járványügyi előírások sérülnek, vagy az ütemterv lesz tarthatatlan - vélik a napilap szerkesztői. Holott már eddig is jelentős csúszásról szóltak a hírek.
A BKV válaszából az derült ki, hogy a felújítási munkálatok jelenleg a meghatározott ütemterv szerint haladnak, csúszásról egyelőre nincs információja a BKV-nak, így az M3-as metróvonal Népliget-Kőbánya-Kispest állomások közötti déli szakaszának tervezett átadása 2020 ősze.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve