A közlekedési társaság közleményben emlékeztet: a koronavírus-járvány terjedésének megelőzéséért a közösségi közlekedési eszközökön kötelező a száj és az orr eltakarása. Erről a társaság a honlapján, a közösségi médiában, valamint az állomásokon és a buszokon is tájékoztatja az utazókat.
A Volánbusz a járványügyi készültség ideje alatt is folyamatosan fertőtleníti autóbuszait, létesítményeit, valamint ellátja munkatársait a szükséges védő- és fertőtlenítőeszközökkel. A veszélyhelyzet kihirdetése óta eltelt időszakban csaknem 125 ezer liter felületfertőtlenítő szert, 60 ezer törlőkendőt, 320 ezer kesztyűt, 14 500 védőszemüveget és több mint 1600 overallt biztosított munkatársai számára a fertőtlenítési feladatok elvégzéséhez. Kézfertőtlenítőből, fertőtlenítő hatású folyékony szappanból különböző kiszerelésekben több mint 37 ezer litert helyezett ki munkavállalóinak a társaság, a szájmaszkokból pedig eddig több mint 293 ezret osztott ki.
A Volánbusz emellett 700 érintésmentes kézfertőtlenítő-adagolót telepített állomásaira országszerte az utasok és a munkatársak higiénés biztonságáért, és az autóbusz-állomások és a járművek fokozott takarítása mellett ózonos fertőtlenítéssel bővítette eszköztárát a fertőzés terjedése elleni védekezésben.
A júniusban beszerzett 58 ózongenerátor az ország csaknem teljes területén gondoskodik a Volánbusz mintegy 6500 járműve rendszeres fertőtlenítéséről. Az új készülékekkel naponta csaknem 350 autóbuszt kezelnek, 20 nap alatt a teljes járműállomány sorra kerül - tették hozzá.
A társaság arra kéri az autóbuszjáratain utazókat, hogy továbbra is tartsák be a kötelező egészségvédelmi rendelkezéseket, láz és meghűléses tünetek esetén ne vegyék igénybe a közösségi közlekedési eszközöket, részesítsék előnyben az elektronikus jegy- és bérletváltási lehetőségeket, valamint minden esetben viseljék a járatokon a vonatkozó kormányrendeletben előírt, orrot és szájat eltakaró maszkot, sálat vagy kendőt, és tartsák be a közegészségügyi előírásokat.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve