Az adóellenőr és társai abban állapodtak meg, hogy adóhatósági vizsgálat alá eső gazdasági társaságok vezetőitől pénzt kérnek adóigazgatási eljárások jogellenes befolyásolásáért. Annak érdekében, hogy a cégvezetőket ne marasztalják el, a megállapított adóhiány, illetve a várhatóan ugyanakkora összegű - legtöbbször milliós nagyságrendű - bírság felét kérték el a vállalkozóktól.
A Központi Nyomozó Főügyészség az együttműködő szervekkel ezen a héten tizenkét helyszínen tartott kutatást, gyanúsítottként tizenegy embert hallgatott ki, akik közül hárman tettek beismerő vallomást.
Az adóellenőr, valamint egy társa letartóztatását elrendelték, az egyik gyanúsított tudomásul vette a döntést, míg a másik megfellebbezte azt, és az ügyész is fellebbezést jelentett be annak megállapítása érdekében, hogy a bűnismétlés lehetősége is fennáll a szökés és elrejtőzés, valamint a bizonyítás megnehezítésének veszélye mellett.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve