A társadalmi felelősségvállalás jegyében a légitársaság az új szabályozást az utasok, valamint a személyzet egészségének és biztonságának védelme, illetve a Wizz-járatok zavartalan üzemeltetésének érdekében vezeti be. A Wizz Air döntésének alapjául azok a kutatások szolgáltak, amelyek bizonyítják, hogy az oltás a koronavírus-fertőzés elleni védelem leghatékonyabb formája jelenleg - indokolja a cég, hogy a személyzet számára kötelezővé tették a védőoltások felvételét.
Mint írják, már a világjárvány kitörésekor a Wizz Air az utasai és személyzete védelme miatt szigorú egészségügyi és biztonsági intézkedéseket, támogatva a fizikai távolságtartást, illetve biztosítva a lehető leghigiénikusabb körülményeket. Mivel a pandémia továbbra sem ért véget, Európában az elsők között vezetik be az új szabályozást. Az átoltottságot a légitársaság bázisain a helyi előírásoknak megfelelően, a helyi hatóságok és egészségügyi intézmények segítségével kívánja elérni.
Kapcsolódó
Mivel egyre több ország kormánya írja elő az országba belepésre jogosító követelményként a személyzet védőoltását, a szabályozás most még fontosabb mint korábban - teszik hozzá.
„A Wizz Airnél az utasaink és a munkatársaink egészsége, valamint biztonsága a legfontosabb. Felelősséggel tartozunk értük a fedélzeten, a COVID-19 oltás pedig jelentősen csökkenti a vírus terjedésének kockázatát.” – mondta Váradi József, a cég vezérigazgatója.
A társaság korábban komoly toborzásba is kezdett: ezrével keresik az új pilotákat, utaskísérőket például.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve