Miután jól alakult a tavaly tesztjelleggel megnyitott üzletek forgalma, a Fornetti Kft. erősíteni kívánja jelenlétét az angol fővárosban - mondta a lapnak Szabó József, a társaság ügyvezető igazgatója. A vállalatvezető szerint a nyitást az is megkönnyíti, hogy London immár az ötödik legnagyobb magyar népességű város a világon, közel 100 ezer honfitársunk él.
A terjeszkedés első lépéseként master franchise szerződéseket kötnek a partnereikkel, melyek ezek után saját boltokat nyithatnak, de jogukban áll a kiskereskedelmi partnerekkel szerződést kötni és részükre termékeiket forgalmazni, valamint klasszikus master franchiser-szolgáltatást nyújtani is. Szabó azt is elmondta, hogy az érdeklődés nagy, így elképzelhető, hogy Anglia más területén is terjeszkednének.
Itthon tavaly elérte a 2220-at a Fornetti franchise-rendszerben működő boltok száma. A cég tavalyi tervezett adózás előtti eredménye 696 millió forint, nettó árbevétele 12,6 milliárd forint.
Lakóházból indultak
Palásti József pékmester - aki jelenleg a Fornetti-jogok kizárólagos tulajdonosa - még 1997-ben családi vállalkozásként, kisipari jelleggel indította el a Fornetti Kft.-t egy átalakított kecskeméti polgárházban.PWC - Kkv-turbo
Ha szeretné megtudni, hogyan néz ki vállalkozása a befektetők, külső finanszírozók, lehetséges üzleti partnerek szemével, a PwC online szolgáltatáscsomagja segít Önnek. Készüljön fel a finanszírozókkal való tárgyalásra a KKV Turbóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve