Az Orbán-kormányok által az egyik leggyakrabban módosított jogszabály a közbeszerzési törvény - 2011-ben és 2015-ben is új törvényt alkottak, illetve többször módosították azt -, most Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nyújtott be új javaslatot a parlamentnek, a módosítás előadója Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.
A javaslat - egyebek mellett - szűkíti a közbeszerzési kötelezettséget. Célja az uniós és hazai forrásból származó támogatások kedvezményezettjeire vonatkozó adminisztratív terhek enyhítése - áll az indoklásban. E szerint a támogatást kapott kis- és középvállalkozásoknak adminisztrációs terhet jelentett a közbeszerzések lebonyolítása. (Az európai uniós kötelezettségként bevezetett közbeszerzési eljárás célja a közpénzek átlátható elköltésének, nyilvános ellenőrzésének, és az ajánlattevők közti verseny biztosítása - a szerk.)
A cégek könnyebben költheti a támogatásokat
A módosítással felemelik közbeszerzési kötelezettséget megalapozó támogatási összeghatárt, így közbeszerzési eljárás lefolytatására már csak nagy értékű támogatási összegek felhasználása esetén válnak kötelezetté a támogatott szervezetek - olvasható a törvényjavaslat indoklásában.
Eddig egységesen - az áru-, szolgáltatási és építési beszerzéseknél is - 40 millió forint támogatás alatt nem kellett közbeszerzést kiírniuk a kedvezményezetteknek a támogatás felhasználására (2015 novembere és 2017 januárja között ez az értékhatár még 25 millió forint volt). A mostani módosítás nyomán az árubeszerzésnél és szolgáltatásmegrendelésnél 68 millió forintra - egyes szolgáltatásoknál, például a rendezvényszervezésnél 232 millió forintra -, míg az építési beruházásoknál 300 millió forintra bővül a limit - derül ki a törvénymódosításról elsőként író Világgazdaság cikkéből. A lap szerint az építésekre vonatkozó szabálylazításnak "elsősorban a csarnoképítéseknél, telephelyfejlesztéseknél lehet jelentősége".
Visszavonható a folyamatban lévő közbeszerzés
A törvénymódosítás olyan megengedő, hogy a változtatás a már odaítélt, de még fel nem használt támogatásokat is érinti.
Ez azt jelenti, hogy ha még nem zárult le a közbeszerzés, vagy már megindult, de az ajánlattételi határidő még nem járt le, akkor a közbeszerzési eljárást visszavonhatja a kiíró, és alkalmazhatók a megemelt keretösszegek. Könnyen elképzelhető, hogy erre apellálva több nyertes pályázó is kivár a következő hetekben annak reményében, hogy mentesül a tendereztetés alól
- jegyzete meg cikkében a VG.
Az egyházak is jól járnak
A támogatásokat felhasználó egyházak is megkönnyebbülhetnek, a módosítással menetsülnek a közbeszerzési kötelezettség alól.
A jogszabály ezen pontjai még idén hatályba lépnek, a kihirdetését követő napon.
A törvénymódosítás egyébként zömmel az elektronikus közbeszerzési rendszer szabályait rögzíti, amelyeket eddig kormányrendeletben határoztak meg. Az indoklással együtt 66 oldalas dokumentumot itt érheti el.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve