Jamniczky Zsolt az MTI kérdésére elmondta: e kombinált szolgáltatás elindításához a jogszabályi és a tarifális háttér kialakítása, valamint a műszaki tartalom kidolgozása szükséges. Az ügyfeleknek csomagban kínálnák a szolgáltatást például kedvezményes tarifákkal, hűségakciókkal - tette hozzá.
Megemlítette, hogy az utcai töltők jelenleg ingyenesek, mert nincs meg a jogszabályi háttere a különböző szolgáltatók által telepített töltőkön vételezett áram elszámolásának, ahogy például a mobiltársaságok közötti roamingdíjaknál létezik.
Kapcsolódó
Jamniczky szerint a cég jelenleg száznál kevesebb közterületi töltővel rendelkezik, de év végéig több mint száz gyorstöltőt telepítenek az ország összes Aldi üzletéhez, de ezeken kívül is tervezik városi töltők üzembe helyezését. A Székesfehérvárra telepített öt töltőállomással a város - a darabszámot tekintve - első a megyei jogú városok között, az egy főre jutó töltők számában pedig megelőzi Budapestet is - jegyezte meg.
Cser-Palkovics András polgármester (Fidesz) jelezte, hogy az új töltőkkel együtt közel húsz töltőpont van már a városban, ami nagyban hozzájárulhat az elektromos autózás térnyeréséhez Székesfehérváron. Azt is megemlítette, hogy hétfőn a kormánytól - a többi megyei jogú várossal együtt - 30 millió forintos támogató nyilatkozatot kaptak további elektromos autók beszerzésére, így öt darabot számláló e-autó flottájukat tovább bővíthetik.
Az E.ON Hungária csoport éves nettó árbevétele 2017-ben 401,2 milliárd forint volt az előző évi 395 milliárd forint után. A társaság több mint ötezer főt foglalkoztat és Magyarországon összesen 2,6 millió ügyfele van.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve
