A GVH 2012. április 11-én indított eljárást, amelyben a Magyar Bankszövetség és a Nemzetközi Bankárképző Központ Zrt. közötti megállapodás alapján létrehozott és működtetett, 38 tagbank által nyújtott releváns és üzletileg érzékeny adatokra épülő bankközi adatbázist vizsgálja.
A GVH Versenytanácsa adatszolgáltatásra kötelezte a Crédit Agricole Corporate and Investment Bank SA-t a tényállás feltárása érdekében, illetve a feltételezett jogsértés miatt kiszabható bírság maximumának hiteles meghatározása céljából. Ám a vállalkozás nem tett maradéktalanul eleget e kötelezettségének. A GVH úgy ítélte meg, hogy a bank magatartása nemcsak veszélyeztette a tényállás feltárását, hanem a versenyfelügyeleti eljárás elhúzására is irányult, illetve azt eredményezte.
A Versenytanács súlyosnak értékelte a jogellenes magatartást, hiszen az adatszolgáltatás így olyan lényeges adatokban hiányos, amelyek nélkülözhetetlenek a tényállás tisztázásához - valamint a feltételezett jogsértés miatt alkalmazni kívánt szankció meghatározásához -, és e hiányosság más forrásból nem pótolható.
Figyelembe vették a bírság kiszabásakor, hogy a Crédit Agricole Corporate and Investment Bank SA ugyan kért tájékoztatást a GVH-tól az adatkérő végzés értelmezésével összefüggésben az adatszolgáltatás előtt, ám a GVH kifejezett, részletes írásos tájékoztatásának kézhezvételét követően sem változtatott az általa alkalmazott téves értelmezésen, s nem kísérelte meg, hogy megfelelően teljesítse adatszolgáltatási kötelezettségét.
A Crédit Agricole Corporate and Investment Bank SA bírósághoz fordult az eljárási bírság kiszabásáról szóló végzéssel szemben.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve