A magyar labdarúgó-válogatott a hajrában hátrányból fordítva, 2-1-re legyőzte a Puskás Arénában Izlandot, így kijutott a jövő évi Európa-bajnokságra. A gólszerző Loic Nego és Szoboszlai Dominik ezzel komoly anyagi támogatást is nyert a csapatnak.
Az UEFA ugyanis - a 2018-as közgyűlésén - úgy határozott, hogy minden az Európa Bajnokságra kijutó csapatnak részvételi díjat fizet. Akkor 9,25 millió eurós (3,285 milliárd forintos) támogatási összegről döntöttek - derül ki az AIPS összesítéséből.
A magyar csapat még feljebb tornázhatja ezt a bevételt, ha döntetlent vagy győzelmet tud elérni a csoportkörben. Előbbi újabb 1,5 millió eurót (532 millió forintot), utóbbi pedig 265 millió forintot érne.
Ha továbbjutna a csoportjából, akkor már nem az eredménytől függene, hogy a válogatott mennyi díjbónuszt szerez: a 16 között 2 millió eurót (710,15 millió forintot) kapna automatikusan, majd a legjobb 8 között már 3,25 millió euró (1,15 milliárd forint) érkezne a számlára. Az elődöntőkben újabb 5 millió eurót (1,75 milliárd forintot) írnak jóvá az MLSZ-nek.
A nemzeti válogatott nem lesz egyszerű helyzetben: bár két meccsét is a budapesti Puskás Arénában játszhatja, a csoportban Portugália, Németország és Franciaország lesz az ellenfele, amelyek mind magasabban rangsorolt ellenfelek, mint a magyar csapat. Előbbi az Eb-címvédő, míg a franciák világbajnokként várják Szalai Ádámékat.
A Ferencváros a Bajnokok Ligája csoportkörbe jutásával és ottani pontszerzésével szerzett jelentős plusz pénzeket.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve