Október 27-én rögtön két újdonsággal készült a Ryanair: a mai naptól heti négy alkalommal Tel Avivba, heti kétszer pedig a finn Lappeenranta városába repít el az ír diszkont légitársaság. A dél-finnországi Lappeenranta először szerepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről elérhető járatok között - derül ki a budapesti reptér közleményéből.
Emellett a Ryanair október 28-tól a lengyelországi Poznanba is indít gépeket heti két alkalommal. Majd a rákövetkező nap két portugál város, Portó és Lisszabon válik elérhetővé. Szintén a téli menetrend életbelépését követően indul a bordeaux-i, göteborgi, luxemburgi, odesszai és toulouse-i légijárat.
Kapcsolódó
A Wizz Air is új városokkal köti össze Budapestet a téli menetrendben: október 30-tól heti két alkalommal Oroszország legrégebbi városába, Kazánba, majd november 2-től az ukrán kereskedelmi központba, Odesszába lehet heti kétszer eljutni. November 8-tól továbbá Birminghambe indít járatot az angol Jet2.com légitársaság, decemberben pedig indul a Wizz Air edinburghi járata is. 2020 januárjában a Ryanair nyitja az új járatok sorát az ukrajnai Kharkivval.
Az újdonságok mellett a légitársaságok járatsűrítésekkel készülnek:
| Légitársaság | Desztináció | Járatok száma S19 | Járatok száma W19 |
| Austrian Airlines | Bécs | heti 17 | heti 20 |
| Eurowings | Stuttgart | heti 11 | heti 18 |
| Ryanair | Edinburgh | heti 3 | heti 7 |
| Ryanair | Páfosz | heti 2 | heti 5 |
| Ryanair | Prága | heti 6 | heti 9 |
| Wizz Air | Dubai | heti 3 | heti 7 |
| Wizz Air | Tel Aviv | heti 10 | heti 14 |
| Wizz Air | Marosvásárhely | heti 2 | heti 7 |
| Forrás: Budapest Airport | |||
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve