Az üzemanyagárak emelkedése miatt évről évre egyre több autós figyelme fordul az elektromos közlekedés felé Európában, annak ellenére, hogy a "villanyautók" gyakran lényegesen drágábbak hagyományos meghajtású társaiknál. Nagy-Britanniában például, a múlt évben jelentősen nőttek az üzemanyagárak, ezzel párhuzamosan pedig közel nyolcszorosára emelkedtek a tisztán elektromos autók eladásai a szigetországban; tavaly összesen 1082 ilyen gépkocsit értékesítettek. Az elektromos autók ugyan globális szinten még alig egy százalékát teszik ki az autópiaci forgalomnak, azonban e tekintetben látványos növekedés várható az elkövetkező évek során. Magyarországon egyelőre csupán néhány tíz darab elektromos autó van üzemben, ugyanakkor több nagy gépjárműgyártó konszern is jelezte, hogy a közeljövőben a magyar vásárlók számára elérhetővé teszi az elektromos típusokat, melyek iránt világszerte folyamatosan nő az érdeklődés.
Motort is gyárt a Continental
Kapcsolódó
A Renault által Frankfurtban bemutatott Kangoo Z.E és Fluence Z.E elektromos meghajtású autókba a Continental által gyártott motor, elektronika és járművezérlés kerül. A világ egyik vezető autóipari beszállítója külön az elektromos motorok gyártására dedikált üzemében teljes hajtásláncok és akkumulátorok is készülnek. A Continental a motorokat gifhorni gyáregységében állítja össze, amely éves szinten 60 ezres kapacitásra képes. A vállalatcsoport több mint 12 millió eurós fejlesztéssel hozta létre az elektromos hajtásláncok gyártását és összeszerelését végző egységét, ami egyértelmű bizonyítéka annak, hogy valódi potenciált lát az e-autózás terén világszerte. A széleskörű tapasztalatrendszernek, a házon belüli gyártókapacitásnak és az autógyártókkal való szoros együttműködésnek köszönhetően a Continental teljes elektromos hajtáslánc gyártására képes. Ezen hajtásláncokhoz optimalizáltan elérhetőek a Continental elektromos autózás számára kialakított Conti.eContact típusú abroncsai, melyek gördülési ellenállása rendkívül alacsony, így használatukkal az elektromos autók működéséhez szükséges energia mennyisége mérsékelhető.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve