Számos újdonságot tartalmaz az Országgyűlés honlapján elérhető törvényjavaslat, ezek jó része a hagyományos kommunikációs csatornák esetében is lehetőséget ad az új, elektronikus technológiai lehetőségek kihasználásra. A pénzügyi intézmények, köztük a 10 ezer fő alatti településeken aktív takarékszövetkezetek számára igazán fontos bekezdést ez jelenti:
"Az egyetemes postai szolgáltató az olyan településeken történő szolgáltatásnyújtás biztosítása érdekében, melyek bejelentett lakóhely szerinti népességszáma nem haladja meg a tízezret, pénzügyi intézménnyel is köthet olyan szerződést, mely alapján a pénzügyi intézmény az 5.paragrafusban meghatározott postai szolgáltatást, postai szolgáltatásokhoz kapcsolódó, kiegészítő fiókbérleti szolgáltatást, postai értékcikk forgalmazást, továbbá a kizárólag az egyetemes postai szolgáltató által forgalmazott értékpapírokkal kapcsolatos szolgáltatást, valamint illetékbélyeg-továbbértékesítést végez."
Az indoklás szerint a hitelintézeti törvény kifejezetten lehetővé teszi, hogy bővítsék a pénzügyi intézmények által üzletszerűen végezhető tevékenységek körét, ezért a kistelepülések lakosságának jobb kiszolgálása érdekében célszerűnek mutatkozik, hogy a postával együttműködve a pénzügyi intézmények is nyújthassanak meghatározott postai és azokhoz kapcsolódó szolgáltatásokat, így ennek megfelelően állandó postai szolgáltató helyként is működjenek. Ez a felhatalmazás nem korlátlan, csak azokra a településekre vonatkozik, melyek bejelentett lakóhely szerinti népességszáma nem haladja meg a tízezret, valamint azon szolgáltatáskörre szorítkozik, mely a kistelepülésen élők érdekében biztosítja a postákon elérhető, széles körben igényelt szolgáltatások igénybevételét.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve