A beérkezett észrevételek alapján a KLIK felülvizsgálta az iskolagyümölcs programra kiírt közbeszerzési pályázati felhívást, és szerdán arról döntött, hogy visszavonja azt - közölte a KLIK. Nagyobb lehetőséget kíván adni ugyanis a kis- és közepes gazdaságok termelőinek, a helyi beszállítóknak. Az iskolagyümölcs beszerzéséről tehát az iskolák maguk döntenek majd és kötnek szerződést a tankerületek koordinációjával a már működő iskolatej-beszerzések mintájára - olvasható a közleményben.
Minta hogy korábban beszámolt portálunk, az államhoz került általános és középiskolákat fenntartó KLIK gyorsított meghívásos közbeszerzési eljáráson keresett szállítót 550 ezer gyermek (mínusz 20 százalék) zöldség és gyümölcs ellátására az iskolagyümölcs program keretében. Az eljárás érdekessége, hogy nagyon gyorsan le akarták bonyolítani - a Veres János MSZP-s politikus szerint 9 milliárd forint keretösszegű - beszerzést, a részvételi felhívás június 4-én jelent meg az uniós értesítőben, míg a magyar Közbeszerzési Értesítőben június 10-én, a jelentkezési határidő pedig már ma, azaz június 13-án járt le. A KLIK május végén utasította az iskolákat, hogy ne kössenek szerződést az eddigi gyümölcsszállítókkal, mert közbeszerzést írnak ki. Veres szerint már ez gyanússá teszi a tendert, de még inkább gyanúra ad okot az, hogy áprilisban létrejött a kiskőrösi székhelyű Magyar Iskolagyümölcs Kft. A tenderről bővebben itt olvashat.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve