A Közbeszerzési Értesítőben megjelent felhívás szerint az út hossza mintegy 19 kilométer, a becsült ellenértéket most sem adta meg a NIF.
Az M49-es, 2x2 sávos gyorsforgalmi út majdan az M3-as autópályát köti össze - Mátészalka megkerülésével - a román határral. Az érintett szakaszon négy híd lesz. A nyomvonal változatoknál figyelembe kell vennie az ajánlattevőnek az M49-es gyorsforgalmi útnak az M3-as autópálya és Ököritófülpös közötti szakaszának terveit, továbbá vizsgálni kell a magyar-román határmetszéspontját, a már meglévő kétoldali megállapodások szerint.
Kapcsolódó
Ajánlatot az tehet, akinek az elmúlt három lezárt üzleti évben gyorsforgalmi út tanulmányterv készítéséből legalább nettó 144 millió forint árbevétele származott. Az ajánlatok benyújtási határideje március 8. Az értékelésnél 50-50 súlyszámmal esik latba a minőség és az ár.
KHF.hu_2015.02.27
Ismerje meg a közbeszerzéseket, keressen a kiírásokban, legyen a nyertesek között!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve