A hatályos jogszabályok szerint legkorábban egy hónap múlva lehet új vezérigazgatója a DRV Zrt.-nek. Az erről határozó közgyűlést október 19-ére hívták össze - olvasható a megyei napilap csütörtöki számában.
A lap szerint szerdán ismét egyeztettek az állami tulajdonú regionális víziközmű-társaságok érdekképviseleti vezetői, mert eddigi tiltakozásaik ellenére a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. koordinálásával elkészült a víziközmű társaságok reorganizációs intézkedési terve, amelyben tömeges létszámleépítés és jelentős jövedelemcsökkentés is szerepel.
A Vízügy Közszolgáltatási Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége a szerkesztőségnek elküldött közleményben arról tájékoztatott, hogy a kialakult helyzetre való tekintettel az érintett vízművek (Dunántúli Regionális Vízmű Zrt., Északdunántúli Vízmű Zrt., Duna Menti Regionális Vízmű Zrt., Tiszamenti Regionális Vízmű Zrt., Északmagyarországi Regionális Vízművek Zrt.) megkezdik a sztrájkbizottságok megalakítását. Az érdekképviseletek vezetői annak a véleményüknek is hangot adnak, hogy a reorganizációs tervben megfogalmazott intézkedések ellentétesek az eddig hangoztatott, a foglalkoztatottak megtartására irányuló kormányzati szándékkal.
Pintér Lajos, a DRV Zrt. szakszervezeti titkára a lapnak elmondta: keddre összehívta a szakszervezet választmányát, ahol várhatóan sztrájkbizottságot alakítanak. A tömeges létszámleépítést elfogadhatatlannak tartják, ezért megkezdik a tárgyalásokat az elégséges szolgáltatásról.
A Somogyi Hírlap korábbi értesülése szerint a Somogy megyei székhelyű DRV Zrt.-nél a leépítés körülbelül 200-250 munkavállalót érinthet.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve