Váradi József az interjúban kitért az ukrán és az orosz piaccal kapcsolatos problémákra és a légitársaság hosszú távú terveire is. Az ügyvezető igazgató a cég évi 25 százalékos növekedésére számít Lengyelországban, miközben a lengyel piacon működő többi fapados társaság általában évi 5 százalékot vár el. "Úgy látom, a lengyel utazási kereslet nagyobb lesz a hivatalos előrejelzéseknél" - mondta.
Arra számít, hogy jövőre Lengyelországban a Ryanair után a magyar cég lesz a második legnagyobb légitársaság, megelőzve a járatok csökkentésére kényszerült lengyel LOT-ot.
Váradi József kijelentette, cége egyelőre nem szándékozik változtatni profilján, nem alakul át hagyományos légitársasággá, és nagyobb csoportok, mint például a Air France-KLM részévé sem szándékozik válni. Továbbra is a nemzetközi járatokra összpontosít, a lengyel belföldi járatok indítását - a Ryanairtól vagy az Eurolottól eltérően - nem tervezi.
Az ukrajnai, izraeli járatok beszüntetését firtató kérdésre az ügyvezető igazgató azt válaszolta, a cég rugalmassága megengedi a politikai eseményektől függően egyes járatok megszüntetését, új járatok indítását. Az orosz szankció alól kivételt képező Kijev-Moszkva járattal kapcsolatos kérdésre, miszerint az engedély megszerzését megkönnyítették-e a jó magyar-orosz kapcsolatok, Váradi József így válaszolt: "biztosan nem tették nehezebbé, bár ezen járat engedélyezéséért már régen folyamodtunk. Az orosz piacra való bejutás továbbra is nagyon korlátozott, nem repülhetünk például Lengyelországból Oroszországba, bár nagyon szeretnénk. Előbb-utóbb azonban az orosz piacot is liberalizálni fogják.".
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve