A deviza alapú kölcsönöknél az elszámolást 2015. március 1. és április 30. között kellett megküldeniük (postára adniuk) a pénzügyi intézményeknek. Ha viszont az adott intézmény - szerződési feltételek tisztességességének megállapítása iránt indított - bírósági pere március 1-ig nem zárult le, akkor az elszámolás megküldésének határideje a per befejezésétől számított 60. nap.
A perek aktuális állásáról, annak eredményéről és az elszámolási értesítő megküldésének határidejéről a pénzügyi intézményeknek honlapjukon és fiókjaikban tájékoztatni kell a fogyasztókat.
Az elhúzódó banki perekkel érintett intézményeket, a perek állását és az elszámolás megküldésének határidejét tartalmazó táblázatot jelen közlemény melléklete tartalmazza. Az érintett intézmények többségénél - így például az egyik legnagyobb ügyfélkörrel rendelkező OTP Bank Nyrt.-nél is - a postára adási határidő május első napjaira tolódik.
Az elszámolási értesítők kiküldése intézményenként eltérő lehet, ezért a pénzügyi intézmény - az utolsó elszámolási értesítő kiküldését után 15 napon belül - köteles honlapján, illetve a bankfiókjaiban közzétenni, hogy az elszámolás lezárult. E tájékoztatás közzétételét követő 60 napon belül van lehetősége azon fogyasztóknak írásbeli panasszal élni pénzügyi intézményüknél, akik nem kaptak elszámolást, holott - álláspontjuk szerint - jogosultak lennének rá. Minden egyéb esetben a panasztétel határideje az elszámolás kézhezvételétől számított 30 nap.
Az elszámolás maradéktalan végrehajtása érdekében az MNB február óta valamennyi érintett pénzügyi intézményre kiterjedő témavizsgálatot folytat, ahol kiemelt figyelemmel van a fogyasztói tájékoztatás megfelelőségére, hiányosság észlelése esetén pedig azonnal fellép azok megszüntetése érdekében. A tájékoztatással összefüggő szabálytalanságok miatt eddig 146 esetben kellett figyelmeztetéssel, 8 esetben azonnali intézkedéssel élni. A legtöbb hiányosság az elszámolási levélminták kialakítása, a honlapokon elhelyezett tájékoztatás és a fogyasztói minőséggel kapcsolatos levelek tartalmát érintően merült fel.
| Név | Bírósági ítélet jogerőre emelkedése | Kúriai lezárás közzététele | Elszámolási értesítő postára adásának határideje |
| KDB Bank Európa Zrt. | 2015. március 6. | - | 2015. május 5. |
| K&H Bank Zrt. (banki és lízing üzletág is) | 2015. március 6. | 2015. április 16. | 2015. június 15. |
| OTP Bank Nyrt. | 2015. március 4. | - | 2015. május 3. |
| OTP Ingatlanlízing Zrt. | 2015. március 24. | 2015. április 27. | 2015. június 26. |
| OTP Jelzálogbank Zrt. | 2015. március 4. | - | 2015. május 3. |
| Porsche Bank Zrt. | 2015. március 6. | - | 2015. május 5. |
| Forrás: MNB | |||
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve