Tavaly december közepén "vitték" el a hatoslottó történetének második legnagyobb, 2,1 milliárd forintos nyereményét.
Két játékosnak volt telitalálatosa, fejenként több mint 1 milliárd forinttal lettek gazdagabbak.
Kapcsolódó
A Szerencsejáték Zrt. közölte: a nyertesekben közös, hogy Budapesten játszottak véletlenszerűen kiválasztott saját számokkal. Évtizedek óta minden héten játszanak a hatoslottón. A szerencsések a lottózóban értesültek a milliárdos nyereményükről, amelyből többek között lakást, autót vesznek, emellett befektetéseket terveznek, pénzügyi befektető segítségével. A családtagoknak is adnak majd a pénzből.
Az egyik nyertes már korábban is szerencsével járt, volt már négytalálatosa az ötös lottón. A másik szerencsés azt mondta, a tavalyi sorsolást megelőzően családtagjaival közösen játszott, akikkel korábban még nem nyert hasonlóan magas összeget.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve