A 22 hetes halmozódás nyomán az ötöslottó várható főnyereménye 2,74 milliárd, a hatoslottóé pedig 1,97 milliárd forint. A nyerőszámokat ugyanis legutóbb ugyanazon a júniusi hétvégén találták el a szerencsések.
A két játék történetében már többször előfordult, hogy a milliárdos jackpotok mellett egy-egy szerencsés a négy vagy öt találattal is szép összegeket nyert: idén például az ötöslottón 5,7 millió, a hatoslottón pedig 804 ezer forint volt a legszerencsésebb négy- illetve öttalálatosok összege.
A kétezres évek elejétől azonban ennél nagyobb értékű nyeremények is voltak, hiszen 2000-ben az ötöslottón több mint 8,5 millió forint volt az eltalált 4 számért fizetett legnagyobb összeg, a hatoslottón pedig 2005-ben ért több mint 1 millió forintot a helyesen megtippelt 5 szám.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve