A Bukaresti Értéktőzsdén jegyzett, román vállalkozók által alapított Medlife 51 százalékos részvénypakettet vásárolt a Rózsakert Medical Centerből, amely Magyarországon az első tíz legnagyobb piaci szereplő közé tartozik - közölte a román vállalat. A tranzakció értékét nem hozták nyilvánosságra.
A Rózsakert Medical Center (RMC) évente 40 ezer beteget szolgál ki, 2001-ben alapították, 18 év működés után 250 orvost és nővért foglalkoztat, 2017-ben 4,2 millió euró árbevételt ért el.
Mihai Marcu, a Medlife vezérigazgatója az MTI tudósítása szerint elmondta, hogy a magyarországi egészségügyi magánszolgáltatások piaca fejlődőben van, ezért jó befektetési és terjeszkedési lehetőségnek tartják a belépésüket.
A Marcu család által alapított vállalat elsőként Magyarországot választotta külföldi terjeszkedésre.
Tavaly az első kilenc hónapban a Medlife árbevétele elérte a 606,16 millió lejt (127,5 millió euró), ami 32 százalékkal volt nagyobb az előző év azonos időszakához mérten. A Medlife Románia valamennyi régiójában működtet kórházakat és járóbeteg-rendelőket.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve