Újabb, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) elnöke, Gaál Szabolcs Barna által a magánnyugdíjpénztárak gazdálkodását érintő feljelentés nyomán rendelt el nyomozást az V. és XIII. kerületi ügyészség - tudta meg a Magyar Nemzet. A Fővárosi Főügyészség szóvivője a lap megkeresésére közölte: a kerületi ügyészség jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával rendelt el nyomozást, amelynek lefolytatásával a XIII. kerületi rendőrkapitányságot bízta meg. Skoda Gabriella úgy tájékoztatott: az AXA Önkéntes és Magánnyugdíjpénztárral kapcsolatban az ügyészség a feljelentés kiegészítését rendelte el, és ennek tejesítésével ugyancsak a kerületi kapitányságot bízta meg. Utóbbi döntés azt jelenti, hogy a rendőrségnek tizenöt nap alatt arról kell döntenie, elrendeli a vizsgálatot, vagy elutasítja a feljelentést.
A lap információi szerint az egyik feljelentésben az szerepel, hogy az Erste nyugdíjpénztára tagszervezési díj címén fizetett ki ügynökeinek 23,4 millió forintot jogtalanul, míg egy másik esetben a letétkezelő szabálytalan kiválasztása miatt érhette 11 milliós kár a tagokat. Az AXA-t érintő feljelentés egyik része hűtlen kezelés gyanúját veti fel, mivel a magánkassza úgy fizetett saját munkatársainak 55 millió forint értékű bónuszt a gazdasági válság kirobbanását követő években, hogy tagjainak veszteséges működés mellett, folyamatosan negatív hozamokat produkált. A jutalmak egy részét ráadásul a működési költségek terhére számolták el, ezzel csaknem 28 millió forint vagyoni hátrányt okoztak a pénztártagoknak.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve