Három új környezetbarát fényforrást fejlesztett ki a GE magyarországi fényforrás-üzletága, együttműködésben hazai egyetemek kutatóival - jelentette be Vámos Zoltán, a GE Lightning globális technológiai igazgatója. A három éve indult és most zárult projekt 292 millió forintos KMOP-támogatás és ugyanekkora önerő mellett, összesen mintegy 600 millió forintból valósult meg. A fejlesztések eredményeinek egy része már a piacon van, különböző termékekbe építve (például a jobb színvisszadású fénycső az Egyesült Államokban), mások pedig a piaci igények függvényében kerülnek majd kereskedemi forgalomba - mondta a Napi Gazdaság Online-nak Vámos.
A fejlesztések legfőbb fókusza a higanytartalom csökkentése, illetve a fény- és színminőség javítása voltak - hangsúlyozta Balázs László, a GE Lightning innovációs igazgatója. Az új fényforrások higanytartalma a jogszabályban megengedett maximum kevesebb mint negyede (egy miligramm alatti mennyiség). A többek között az utcai világításban használt kerámia fém-halogén lámpák fejlesztése is a higanytartalom csökkentésére irányult, ennek eredményeként 0,4 miligramm higanytartalommal sikerült elérni a korábbival megegyező paramétereket, ez a termék a GE hazai gyártásának termékportfólióját bővítheti.
A világítástechnikai üzletág nagy változások előtt áll, elsősorban az energiatakarékosság és környezettudatosság szempontjából. A GE fényforrás-üzletága Magyarországon 11 intézménnyel 25 kutatás-fejlesztési szerződést kötött az elmúlt időszakban. A hazai kutatás-fejlesztési központ idén bővítette munkatársai számát, főként a ledes területen, a jövőben azonban inkább a csapat összetétele változik majd, az alkalmazott fejlesztések felől a magasabb szintű kutatásokra koncentrálódik tevékenysége - tette hozzá Vámos.
Átalakul a fejlesztési csapat
Az okos cégek és országok a kutatás-fejlesztésbe ruháznak be, globálisan a GE Lightning az utóbbi években megháromszorozta, a társaságcsoport egésze pedig megduplázta ilyen irányú befektetéseit - hangsúlyozta Vámos Zoltán. A hagyományos izzókhoz képest 80 akár százalékos energiamegtakarítást jelentő ledes fénytechnológiát a professzionális felhasználók már alkalmazzák, a hosszú távú szemlélet és a megtakarítások révén, az otthonokban való elterjedésre azonban még 3-5 évre lehet szükség, e termékek egyelőre magasabb bekerülési költségei miatt - mondta lapunknak Vámos.Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve