A Magyarországon is rohamosan fejlődő terület egyik szereplője a Barion, mely többféle online fizetési megoldást kínál elsősorban webáruházakhoz és mobil applikációkhoz. A szolgáltató havonta több milliárd forintos forgalmat bonyolít le. A társaság partnere már többek között az Extreme Digital, a Jófogás, a Telenor, a Szallas.hu, és a Budapesti Műszaki Egyetem - olvasható a Barion közleményében.
Az összesen 500 ezer euró (több mint 150 millió forint) nagyságrendű tranzakció keretében a Barion Payment Zrt. két lépcsőben vont be tőkét, valamint az alapítók kivásárolták előző befektetőjüket, a Primus Capital-t, 83 százalékos tulajdonrészt szerezve a cégben. A befektetés célja, hogy a Barion növelje külföldi jelenlétét, és ehhez egy nagyobb, több milliós eurós, nemzetközi befektetést valósítson meg. A Barion forgalmának 5 százalékát már jelenleg is külföldi partnerei adják.
Kapcsolódó
A befektetők között találjuk Pecsenye Rolandot, az egyik legnagyobb hazai fintech sikertörténetet megvalósító, Mysis által néhány éve felvásárolt IND egyik alapítóját, aki a Barion felügyelőbizottságának élére is került. A második körben pedig Nemes Dániel, a hazai internetes világ egyik úttörője, a Telnet alapítója csatlakozott az angyalbefektetői körhöz, valamint az igazgatóság tagjává is vált.
Szakértők szerint robbanásszerű fejlődés előtt áll a pénzügyi szolgáltatások területét forradalmian átalakító digitális technológia, mely várhatóan teljesen megváltoztatja majd bankolási és fizetési szokásokat - írja a közlemény. A szegmens potenciálját jelzi, hogy 2016-ban összesen közel 17,5 milliárd dollárnyi (közel 5 ezer milliárd forint!) kockázati tőkét fektettek világszerte fintech startupokba, ami mintegy 11 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest (PitchBook).
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve