Kőszegi László 20 éves lízingtapasztalattal és széleskörű vezetői gyakorlattal rendelkezik, az érdekképviseletben az elnökség tagjaként dolgozott mostanáig. Véleménye szerint rugalmasan kell reagálniuk a változásokra, mert a világszintű kihívások nem kerülik el a lízingszakmát sem, de vannak megoldásaik a válságok áthidalására - idézi az MTI a közleményt.
Kőszegi László üdvözölte, hogy állami kezdeményezésekbe, így többek között a jegybank Növekedési hitelprogramjába vagy a Széchenyi Kártya programjaiba is bekerülhetett a lízing.
Saját tevékenységükből kiemelte a fenntarthatósági kezdeményezéseket, hangsúlyozva, hogy maguk a lízingcégek is segíthetnek, ha elektromos autók vásárlását, vagy felújítások finanszírozásával a hosszabb használhatóságot támogatják.
A főtitkár internetes ismertetők kidolgozását ígérte oktatási intézmények és vállalkozások számára, továbbá fontosnak nevezte a nemzetközi kapcsolatok erősítését.
Kőszegi László szerint más országokban olyan lízingtermékek is egyre népszerűbbek, amelyek Magyarországon még kevésbé ismertek, így ezeknek is helyet kell kapniuk az érdekképviseletben, akárcsak a fiatalabb nemzedékhez tartozó szakembereknek. Változni kell a lízingszakma szemléletének is, hiszen ma már nem feltétlen a tulajdonszerzés, hanem a használat vagy célok elérése a legfőbb elvárás.
A Magyar Lízingszövetség 36 tagvállalata csaknem félmillió magánszemély és 200 ezer vállalkozás autóit, ingatlanjait, eszközeit finanszírozza több mint 1300 milliárd forint értékben.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve