A lakosság által leggyakrabban használt, legfeljebb 50 grammos belföldi közönséges levél díja 10 forinttal lesz drágább, azaz 145 forintért lehet majd egy egyszerű levelet feladni. Az elsőbbségi levél ára, szintén 50 grammig 15 forinttal emelkedik, az ára 200 forint lesz - írja a cég.
Az azonosított levél ára 5 forinttal, tömeges feladásnál (200 darab felett) pedig 2 forinttal lesz olcsóbb a hagyományos levélfeladáshoz képest. Az azonosított levél igénybevételének feltétele az elektronikus feladás. Azokat a Posta aztán a vonalkód alapján azonosítja és a feladó visszajelzést kap arról, ha sikertelen volt a kézbesítés.
A levélhez kapcsolódó többletszolgáltatások tarifája is változik, ugyanakkor továbbra is árelőnyt élvez az elektronikus feladás, szemben a hagyományos papíralapúval.
Papíralapú feladás esetén az ajánlott levélszolgáltatás ára 485 forint lesz, azaz 45 forinttal drágább, a tértivevényes szolgáltatásnál pedig 35 forinttal emelkedik, azaz 325 forintba kerül majd. Az elektronikus feladásnál az ajánlott szolgáltatás 445 forint, míg a tértivevényes szolgáltatás 305 forintra módosul.

Fontos változás lesz január elsejétől, hogy a belföldi tértivevényes leveleket már csak elektronikus adatokkal továbbítja a Posta, azaz nem csatolja hozzá a zöld tértivevénylapot. Az elektronikus feladás azonban nem kötelező. Amennyiben lakossági ügyfeleink az egyébként drágább, papíralapú feladást választják, dönthetnek arról, hogy e-mailen vagy papíron kérik vissza a kézbesítésről az információkat. Fontos, hogy az elektronikus adattal feladott küldeményekről a papíron visszakért igazolás díjköteles lesz.
A Magyar Posta a vállalati ügyfeleket érintő díjakat is módosítja, az átlagos áremelkedés mértéke 8,5 százalék.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve