Beke Nándor, a hivatal szabályozási igazgatója az NMHH csütörtöki sajtótájékoztatóján a piaci verseny veszélyeztetésének gyanújával indokolta a döntést. Hangsúlyozta: vizsgálják, hogy a Magyar Telekom eleget tett-e a kötelezettségeinek, jogsértés esetén utólag már nem vagy csak nehezen lehet visszafordítani a hatósági eljárás ideje alatt szerzett versenyelőnyt.
Az MTI szerint az NMHH vizsgálni fogja a Flip Otthon+ díjcsomag szabályosságát is, amit a Magyar Telekom a felfüggesztéssel egy időben vezetett be. Az igazgató szerint a Telekom mint jelentős piaci erejű szolgáltató nem folytathat olyan piaci gyakorlatot, amely alkalmas a verseny korlátozására: az új díjcsomagokat a bevezetés előtt legalább 30 nappal korábban köteles a hatóság által jóváhagyott nagykereskedelmi áron felajánlani az adott területen hálózattal nem rendelkező szolgáltatóknak.
A Magyar Telekom csütörtöki közleménye szerint a Flip márka piaci bevezetése, szolgáltatása és árazása mindenben megfelel a vonatkozó jogszabályoknak és hatósági döntéseknek. Hozzátették, hogy az NMHH múlt pénteki megkeresése nyomán hétfőn módosították a Flip márkára vonatkozó általános szerződési feltételeket, így rövid határidővel teljesítették az NMHH ideiglenes intézkedésben foglaltakat.
A Magyar Telekom mindenben együttműködik az NMHH-val - olvasható a szolgáltató közleményében.
Az adategyeztetéssel kapcsolatos aggodalmakról itt olvashat.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve