Az online biztosításközvetítő portál tájékoztatása szerint nem a biztosítók emelték díjaikat, hanem az ügyfelek tudatossága erősödött - írta az MTI.
Az alulbiztosítás elkerülése érdekében az ügyfelek 8 ezer forinttal magasabb négyzetméterenkénti újraépítési költséggel kalkulálnak, emellett a szerződések immáron közel 40 százalékához kötnek valamilyen kiegészítő biztosítást, míg ez az arány két évvel ezelőtt még csak 31 százalékos volt - közölte a portál.
Kapcsolódó
A díjak szintje településtípusonként jelentős eltérést mutatott, a fővárosban volt a legdrágább, évente 28 000 forint, míg a megyeszékhelyeken 21 600 forint, nem sokkal több, mint az egyéb hazai településekre jellemző 21 000 forintos átlagdíj.
Az Union Biztosító arról tájékoztatott, hogy az elmúlt évben a lakásbiztosítások 12 százalékához kapcsolódott kárbejelentés. A bejelentések leggyakrabban csőtöréshez, illetve vihar- és üvegkárokhoz kapcsolódtak, az összes káreset 38 százalékát pedig tűz- és más elemi kár (vihar, villám, jégverés) tette ki. A bejelentett károk alapján a biztosító átlagosan 52 ezer forintot térített ügyfeleinek.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve